HTML

tiszta amerika

2010.02.06. 07:56 Uz Bence

A 90 es években elvitték Bencét magyarba faházakat építeni , addig talán ki se dugta az orrát a megyéből de talán a faluból se . Építette szerteszéjjel az országban a házakat Győr környéke Pécs, Pest, mind turista mert a munka adójának így érte meg. Szidták is az ottani népek e miatt és úgy emlegették őket , hogy az ocsú románok . Ilyen se volt még addig , hogy egyik legnagyobb ellenségük származását nyomták rájuk. Otthon meg amazok hazátlanak nevezték (bozgor). Na  de szavam ne feledjem kitellett az idő s Bence amit keresett hazavigye. Nyugati pályaudvar mellöl indultak a buszok és ott a sarkon volt egy Julius Meinl hová beugrott vegyen egy kis madárlátta ezt azt ajándékba szüleinek, és oda bent láss csudát bevásárló kocsikkal vásároltak a jó népek tologatták össze vissza őket. Bence ilyennel még nem találkozott élőben , beugrott neki az amerikai filmekből a filling. Megragadott egyet és be akart jutni vele az áruházba igen ám de az meg valahogy nem fért be a forgóajtón, a kasszáknál árral szembe nem tolhatta. A Busz is nemsokára indul és ő le sem késné és a fillinget sem hagyná ki. Paraszti ösztönből cselekedve fogta a kosarat és a feje-fölé lendítette hogy úgy majd átsétál a forgóajtón. Ekkor leállt az élet és az idő is lefékezett pár másodpercig , kasszagépek megszűntek kattogni mindenki abbahagyta a beszélgetést, vásárlást és minden száj tátva maradt és a kikerekedett szempárok Bencére irányultak. Ki lendületben lévén átsétált a forgó ajtón kosárral a feje-fölött miközben átvillant az agyán a körülmények hatására , hogy itt valami nem oké. Bent egy nénike ki akkor ocsúdott föl a látottakból a segítségére sietett.

 

- Fiatalember látja itt ezt az alagutat , nah az elején betol egy kosarat és bent a végén kiad egyet.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://uzbence.blog.hu/api/trackback/id/tr1001733322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása